Hírfigyelő

A Hírfigyelőben olyan - főleg magyar nyelven megjelent - hírek közül szemezgetünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az általunk tárgyalt témakörökhöz. Ritkábban beveszünk egy-egy érdekesebb tudományos hírt - csak azért, mert valamiért különlegesnek tartjuk. A híreket könnyed formában tárgyaljuk; hozzáfűzzük véleményünket, gondolatainkat. Válogatásunk, tárgyalásunk szubjektív, bár igyekszünk a híreket a tudomány nézőpontjából értékelni. Mi is tévedhetünk, ezért mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy nyugodtan kételkedjen, és járjon utána információinknak!

Állami és EU-s pénzek áltudományra

A február 22-én megtartott Szkeptikus Konferencián két előadáson is szóba került, hogy az EU-s társfinanszírozású Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében összesen mintegy 200 millió Ft támogatást nyert két olyan pályázat, amelyeket tudományosan igazolatlan, sőt igazolhatatlan alapelvekre épülő eszközök gyártására vagy kifejlesztésére nyújtottak be. A kavitációs kazánról, és a vele kapcsolatos tapasztalatokról egyetemi honlapon és épületgépészeti szaklapban is olvashatunk, a hidegfúzióra alapozott eljárásról, a porfúzióról itt és itt találunk inkább kritikusan szórakoztató, mint tudományos bejegyzést.

A paleolit étrend egy dietetikus szemével

Napjaink egyik legfelkapottabb reformétrendje az őskori (pontosabban a növénytermesztés-állattenyésztés előtti őskőkori), illetve a természeti népek vélt étrendjére alapozott paleolit étrend. Az étrenddel kapcsolatban igencsak megoszlanak a vélemények: míg az átlagemberek körében egyre népszerűbb, a tudomány képviselői több szempontból is hevesen bírálják.

Meleg Sándor dietetikus rendkívül alapos és olvasmányos elemzésnek vetette alá az étrendet, kitérve annak elméleti alapjaira, az őskori és a természeti népek rekonstruálható étrendjére, a paleo étrend gyakorlati alkalmazására és az egészségügyi hatásokra.

A blogcikk-sorozat az alábbi helyen olvasható:

Felvezetés

A paleolit kor

Természeti népek

Étrend a gyakorlatban

A paleolit étrend egészségügyi hatásai

Mit is ünnepelnek?

Évről évre felkavarja a magyar társadalmat a szélsőjobb által ünnepelt "Becsület napja", azaz az 1945. február 11-én kezdődött, a budapesti ostromgyűrűből való német-magyar kitörési kísérletre való emlékezés. Az alábbi cikkből kiderül, az akkor történtek fényében van-e bármi ok az ünneplésre: Embervadászatba torkollott a budapesti védők kitörése.

Darwin-nap

Ma Darwin-nap van, a nagy természettudós születésnapjának 205. évfordulója. Öt évvel ezelőtt indult útjára a megemlékkezéssorozat, akkor hoztuk létre a Darwin-nap weboldalt is, ahol részletesen tárgyaljuk az evolúcióelmélettel kapcsolatos hiedelmeket, tévinformációkat. Mindez már csak annak fényében is releváns, hogy néhány napja folyt le egy nagy érdeklődést kiváltó vita a teremtéstanról Bill Nye (the science guy) tudományos ismeretterjesztő és Ken Ham a Kentuckyban levő Teremtéstani Múzeum egyik vezetője közt. Nyertes persze ilyenkor nincs, de érdemes megnézni a vitáról szóló hosszú videofelvételt.

Az év első Science Meetupja

2014. február 14-én kerül sor az idei első Science Meetup  megjelenésére, igen változatos programmal. Hallhatunk előadót a számítógépes nyelvészet területéről (Miért vagy olyan negatív? - tartalomelemzés és kognitív torzulás a nyelvben), a harmadik és negyedik generációs atomerőművekről (A jövő atomreaktora(i)), valamint egy manapság sokak fantáziáját megmozgató (és alkalmanként túlságosan szárnyalni engedő...) kérdés, a magyar őstörténet új lehetőségeiről (Új perspektívák a magyar őstörténet régészeti kutatásában).

Helyszín: FabLab Budapest (VI. kerület, Eötvös u. 27-29.)

A rendezvény honlapja: http://www.meetup.com/BpScienceMeetup/events/155264512/

A génmérnökségről a Klubrádióban

A Klubrádió mai Ötös című műsorában Para-Kovács Imre beszélgetett a génmodosítással kapcsolatos tudományos, társadalmi és gazdasági kérdésekről a Szkeptikus Társaság szakértőjével Györgyey Jánossal és Varga Mátéval. A beszélgetés hangfelvétele megtalálható a Szkeptikus Hangtárban. A Szkeptikus Társaság szakértői múlt november óta Para-Kovács Imre rendszeres vendégei havonta egyszer egy-egy témakör megtárgyalására.

15 éve szivárgott ki az Ék stratégia

Pontosan tizenöt évvel ezelőtt került ki az internetre a teremtéshívők "fellegvárának" a Discovery Institute-nak a titkos tanulmánya, az Ék stratégia (Wedge Strategy) nevű dokumentum. Ebben fogalmazták meg rövid és középtávú céljaikat azzal kapcsolatban, hogy hogyan próbálnak beférkőzni az iskolákba, médiába, a közösségekbe. Ez a dokumentum élesen mutatta azt, hogy a teremtéstan, az intelligens tervezés elmélet nem tudományos elmélet, hanem ideológiai propaganda. Ma már elmondható, hogy a stratégia célkitűzéseit megközelítőleg sem tudták elérni.

Tényleg - történelmi téveszméket cáfoló honlap

Hazánkban sajnálatosan tág teret kapnak a különféle történelmi téveszmék, melyek részben múltunkat próbálják dicsőbbé tenni, részben a magyar történelem kínos eseményeit próbálják megszépíteni, esetleg letagadni. Ezt megelégelve a Történelemtanárok Egylete Tényleg néven olyan honlapot indított, melyen e téveszmék nyomába eredtek. A témák közt megtalálható a sumer-magyar és hun-magyar rokonság, a holokauszttagadás, de külön rovat foglalkozik múltunk azon pillanataival, melyre joggal lehetünk büszkék, és megismerkedhetünk más országok történetírásában és/vagy történeti tudatában előforduló torzulásokkal is. A honlapon rendszeresen olvashatók friss cikkek, és néhány videót is megnézhetünk. A honlap szerzői közt a Szkeptikus Társaság több tagja is megtalálható.

Török-magyar nyelvrokonság az állami rádióban

Február 6-án a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hangzott el a címben szereplő, tudományosan közel 150 éve tarthatatlan állítás (a fejtegetés 6:56:05-kor kezdődik). Különösen szomorúvá teszi a történteket, hogy ezúttal mindez nem egy dicső múltba merülő vendég szájából hangzott el, hanem a riporteréből, aki képtelenségét azzal is megtoldotta, hogy a nyelvrokonság jelentősen megkönnyíti a nyelvtanulást. Szerencsére a Nyelv és tudomány blog egyik szerzője, Fejes László nyelvész, a Szkeptikus Társaság tagja gyorsan reagált, így alapos és olvasmányos cikk olvasható a török magyar nyelvi kapcsolatokról és a korábbi török-magyar együttélésekről: Nem lehetnénk inkább csak barátok?.

Ködpiszkáló - gyógynövényekről, gyógyszerekről, étrend-kiegészítőkrőll

Hiánypótló blogot kezdett alig egy hónapja a gyógyszerekkel, gyógynövényekkel, étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos tévhitekről Dr. Csupor Dezső gyógyszerész, Dr. Ipolyi-Topál Gitta háziorvos, blogger, Dr. Orbán-Gyapai Orsolya gyógyszerész és Dr. Ványolós Attila gyógyszerész.

"Jó lenne – ködszurkálóként – fényt hasítani, de legalább agresszív kérdőjeleket vésni ebbe a szélcsendes káoszba.” - idézik a szerzők a blog impresszumában Latinovits Zoltánt. Amit a blogon találhatunk, az a gyógynövényekkel, gyógyszerekkel, étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos tévhitek, rémhírek oszlatása, a köd piszkálása szakemberektől. Céljuk az elfogulatlan és szakszerű tájékoztatás, mert a helytelenül alkalmazott rossz minőségű termékek használata többet árthat, mint a kezelés elmaradása. Várják a körleveleket, spameket (kéretlen leveleket), képtelen és képpel ellátott hirdetéseket, kérdéseket gyógyszerekről, csodaszerekről, egyéb szerekről. Az érdekes, közérdekű beküldések "megfejtését" a blogon közzétesszik.

Még sincs "arzénalapú" életforma?

SciAmKétszer is beszámoltunk (itt majd itt) arról a kutatásról, amely szerint amerikai kutatók egy kaliforniai tóban olyan baktériumokat találtak, amelyeknek a DNS-ében a foszfor legalább egy részét arzén helyettesíti a lánc felépítésében. Több gyanús elemet is találtunk a kutatásban és az akörüli hírverésben, és kételyünket megerősítette számos külföldi és hazai tudományos reakció is. A Scientific Americanban most megjelent összefoglaló cikk szerint az eredményeket egy független munkacsoport vizsgálta ki, amely az alábbi megállapítást tette az eredeti kutatásról: "A leglényegesebb állításuk az volt, miszerint arzén épült be a DNS láncába, és erről mi azt tudjuk mondani, hogy egyáltalán nincs arzén a DNS-ben."

Forrás: Scientific American

Kiosztották "Az év ismeretterjesztő tudósa" díjat

TÚKKét kutató házaspárnak adták át Az év ismeretterjesztő tudósa díjat hétfőn a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat székházában, Budapesten. Illés Erzsébet, a fizikai tudomány kandidátusa, planetológus és Almár Iván, a fizikai tudomány doktora, űrkutató, valamint Hargittai Magdolna akadémikus, kutatóprofesszor és Hargittai István akadémikus, egyetemi tanár nyerte el a 2010-es és 2011-es évre vonatkozóan a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) által megszavazott Az év ismeretterjesztő tudósa díjat.

Forrás: Origo Tudomány

Az elpusztíthatatlan adatok legendájáról

Knights of Cydonia Region"... a Puli Space blogon sikeresen fellángolt a Holdraszállás ténye körüli szájkaraté, az önjelölt próféták egyik megsemmisítő érve pedig az volt, hogy de'jszen a felvételek, azok biza elvesződtek! Namost, erre két dolgot mondanék, de csak az egyiket fejtem ki bővebben. Az első: a fától az erdőt azért mégis látni kéne, és ugye más szemében a szálkát, sajátjukban meg... A másik pedig, hogy de boldogak lennénk, ha csak az Apollo-11 felvételei közül nem lenne meg eredetiben néhány! De sajnos nem így van..." - írja lacalaca a knights of cydonia region blogon. A cikk érdekes információkkal szolgál az "eltüntetett" NASA felvételekről.

ET koponyája Peruból

UFO koponya"Földönkívülinek tartják a Peruban talált furcsa koponyát" - hirdeti az Origo a Tudomány rovatban, aztán a cikkben azt írják: "... most sem kell az UFO-khoz fordulni magyarázatért. Szerte a világon számos törzs alkalmazott koponyatorzítást rituális okokból. A koponya megnyújtása 9000 éves múltra tekint vissza. Ennek során az újszülött fejét szorosan betekerték, így a még össze nem csontosodott részek elmozdulhattak". Muszáj a cikk tartalmával ellentétes főcímeket adni? Nem ezt szoktuk meg az Origo-tól. Csak remélem, hogy a "végre péntek" címke a cikk alatt azt jelenti, hogy mindezt ők se veszik komolyan.

Forrás: Origo Tudomány

Korán temetik a Power Balance céget?

Felröppent a hír, hogy a hologramos egyensúlyjavító karkötőt gyártó Power Balance céget annyira megbüntették, hogy csődbe is ment. A karkötő tényleg semmilyen igazolt biológiai hatással nem bír, de a cég szerintünk mégse fog eltűnni. Részben tagadják a csődöt, másrészt mindent a "tőlük független" ausztrál disztribútorukra kennek. Állítólag azok alkalmaztak tisztességtelen eszközöket az árusítás során. Tegnap délután a cég ellen csődeljárást indítottak, de közben a Twitteren azt jelentették: "Nem tűnünk el a piacról!" és a Facebookon is azt magyarázták, hogy mindez csak átszervezést jelent.

Ben Goldacre előadása a TED-en: Harc a rossz tudomány ellen

Ben GoldacreBen Goldacre, a Rossz tudomány című könyv szerzője lehengerlő előadást tartott a TED-en "Harc a rossz tudomány ellen" címmel. A szerző szokásához híven igen gyorsan beszél, de a magyar feliratnak köszönhetően azért jól követhető az előadás. Goldacre elmondja, hogy a nyilvánvalóan áltudományos módszerekkel szereket forgalmazó cégek mellett némely gyógyszergyártók is tekernek egyet a tudományos módszertanon, ha érdekeik úgy kívánják. Ezt nevezzük "rossz tudománynak" (bad science).

NőStények - nőknek (is) nem butaságról

"Gondolkodunk és írunk, moralizálunk, okoskodunk és néha lemegyünk vadállatba. Nőktől, nem csak nőknek. Tudományról, művészetről, egészségről és minden másról mindenkinek..." - olvasható a nősTények című portálon, amelyen többek közt ilyen cikkek olvashatók:

NősTények

Fehér Ház: Ufók márpedig nincsenek

Fehér Ház

Ez év szeptember 22-én két petíciót is feladtak a Fehér Ház erre a célra rendszeresített "Mi, a polgárok" nevű weboldalán. Az egyik azt követelte, hogy hivatalosan ismerjék el a földönkívüliek jelenlétét, a másik pedig hogy vallják be ugyanezt, valamint azt, hogy kommunikálnak is az ufonautákkal. A hivatal annak rendje és módja szerint befogadta a petíciókat és válaszolt is rá: "Keressük ET-t, de még nincs bizonyíték létezésére".

Bővebben ...

Újabb UFO-rejtélyre derült fény

ufo1989. november 29. és 1990. áprilisa közt Belgiumban különlegesen erős UFO-tevékenységet észleltek amint erről az NBC Unsolved Mysteries (Megoldatlan rejtélyek) című műsora is beszámolt. Ebben az időszakban több mint 13 000 szemtanú észlelte a jelenségeket és ezek közül minden ötödiktől írásos riport is rendelkezésre áll. Március utolsó napjaiban a belga légierő is beszállt az UFÓ-üldözésbe és állítólag különleges eseményekről tettek jelentéseket.

Bővebben ...

42 éve indult a "szkeptikus" rajzfilmsorozat a Scooby-Doo

Scooby-DooPontosan 42 évvel ezelőtt, 1969. szeptember 13-án indult útjára a Scooby-Doo Merre vagy? című rajzfilmsorozat. A sorozat alapkoncepciója az, hogy négy fiatal (Fred, Diána, Vilma és Bozont) és egy dán dog (Scooby-Doo) természetfeletti ügyeket oldanak meg. Mindig gonosztevőkkel találják magukat szemben (például az első részben egy fekete lovaggal), akiről később kiderítik, hogy csak álruhába bújt emberek, akik valami rosszban sántikáltak.

Hamis karkötőkre csapott le a hatóság

Harmincmillió forint értékben foglalt le hamis márkajelzésű karkötőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.  A NAV pénzügyőrei kockázatelemzés módszerével jelöltek ki tételes áruvizsgálatra egy Kínából érkezett küldeményt, amelyben – más termékek mellett – 12 ezer "Power Balance" jelölésű, szilikonkarkötőt találtak - írta a NAV.

Bővebben ...

A NASA tolla és az oroszok ceruzája

Régi történet, hogy az amerikaiak dollármilliókat költöttek egy olyan toll kifejlesztésére, amellyel súlytalanság körülményei közt is lehet írni, az oroszok meg praktikusan ceruzát használtak erre a célra. Nos, ez városi legenda. Eredetileg az oroszok és az amerikaiak is ceruzákat használtak. Kisebb botrány tört ki, amikor kiderült, hogy a NASA mennyit költött ezekre a ceruzákra. Nyilván a NASA beszerzők ügyesen rátettek még pár dollárt - biztos megérte valakinek. Az elérhető források szerint a NASA nem költött űrtoll kifejlesztésére, azt egy kis cégtől vették meg elfogadható áron. Egyébként később az oroszok is ettől a cégtől rendeltek. Valójában ceruzát használni az űrállomáson nem volna valami praktikus. A grafithegy porladásából, töréséből származó szemét gondokat okozhatna.

Forrás: io9 és Scientific American

Visszatekintés a 9.11 esemény utáni napokra

NostradamusA new-yorki ikertornyok elleni támadás termékeny táptalaja volt az áltudományoknak, összeesküvés-elméleteknek. A bonyolultabb elméletek megjelenésére se kellett néhány hétnél többet várni, de már az első napokban feltűntek a csalók és a városi legendák terjesztői, mint erre egy 2001. szeptember 20-i összefoglalás is rávilágít (a cikkben néhány hivatkozott oldal már sajnos nem elérhető).

Forrás: X-Aknák

Antibiotikumok helyett homeopátia? Rossz válasz egy valódi problémára

EUTegnapelőtt az Európai Parlament Mezőgazdaság és Vidékfejlesztés Bizottsága 2 millió eurót irányozott elő a következő projektre. Idézet a költségvetési módosítás dokumentumából (37-38. oldal):

Címsor:

Kísérleti projekt – A homeopátia és a fitoterápia állattenyésztésben való alkalmazásával kapcsolatos kutatások koordinálása

Bővebben ...

A hiszékenység vámszedői - Kit gazdagítanak a telejósdák?

A botrányos betelefonálós tévévetélkedők után idén az RTL Klubon és a TV2-n is megjelentek a jósműsorok. Az emelt díjas hívásokból évi tízmilliárdos hasznot húzó magyar médiavállalkozás a világ félszáz országában szédíti a nézőket. Az apró betűs részben maguk is elismerik, hogy humbug az egész - írja a Heti Válasz.

Forrás: Heti Válasz

További cikkeink...

  1. A Burgess-pala lényeinek felfedezése
  2. Átfogó amerikai tanulmány a védőoltások mellékhatásairól
  3. Faraday nagy felfedezése 180 évvel ezelőtt
  4. Ma se láttunk két holdat
  5. Bigfoot születésnapja
  6. Az utolsó űrsikló indulás
  7. A "Szkeptikus film" vetítése ma a Filmszemlén
  8. A finnugor „elmélet” és a finnugorellenes „elméletek”
  9. 90 év égen és földön
  10. A perdöntő ufóbizonyíték
  11. Nem tanítják a finnugor rokonságot Finnországban?
  12. Hiper-szuper telehold március 19-én
  13. Science Meetup tudományról és áltudományról
  14. Baktériumok az űrből?
  15. Látóval keresi a csaló jóst
  16. Nálunk is rászáll az adóhatóság az ezoterikusokra (is)
  17. Megtalálták Atlantiszt - megint
  18. Három valami NEM robog a Föld fele
  19. A pomázi Ősbuda és egyéb pilisi mondák nyomában
  20. Börtönbüntetés be nem teljesült jóslatért
  21. Új cikk a Szkeptikus Blogon: Válasz homeopatáknak
  22. Élő közvetítés a 10:23 "túladagolás" akcióról
  23. Compact diszk és homeopátia
  24. 10:23 sajtómegjelenések
  25. 10:23 blogcikk és sajtóanyagok
  26. A 10:23 esemény helyszínei
  27. 10:23 Homeopátia kampány az MTV-n
  28. Hihetetlen! Mindhárom testvér 7:43-kor született
  29. Fényterápia fülön keresztül 185 euróért
  30. A Nobel-betegség
  31. Új cikk a Szkeptikus blogon: Pálmalevelezők klubja
  32. Beszélgetés Vágó Istvánnal a 10:23 kampányról
  33. Fizikai kísérletek - amelyeket látni kell!
  34. Használat előtt felrázandó?
  35. Hidegfúzió - hideg fogadtatás
  36. Új cikk a Szkeptikus blogon: Miért nem gyógyíthatóak a fanatikusok?
  37. Tudománykommunikációs mesterképzés indul az ELTE-n
  38. Mindentudás Egyeteme 2.0 – újraindult a népszerű előadássorozat
  39. Nem időjós, meteorológus!
  40. Gömbvillámot fotóztak?
  41. 10:23 Homeopátia - Nincs benne semmi
  42. Átverés az oxigénes víz
  43. Alternatív kezelések a rákgyógyításban - Dr. Bíró Krisztina előadása
  44. Román boszorkányok átkokkal szennyezik a Dunát
  45. A Puli vette az első akadályt
  46. A Facebook 2011. március 15-én bezár?
  47. Hitchcock, madarak, világvége
  48. Magyar felfedezés: működő örökmozgó?
  49. Miért vagyunk fogékonyak az irracionalitásra?
  50. A 2012 minden idők legrosszabb scifije a NASA szerint
  51. A gyerekeknél is kockázatos az alternatív gyógyászat
  52. Cafébabel díjas a Szertár-blog "funky" tudósa
  53. Nem ÉRTIK a zsiráfot sem
  54. Vajon arzénmérgezést kap a NASA?
  55. Jön a hideg. Vegyek gázfogyasztást csökkentő mágnest?
  56. A vita, amin sokat fognak vitázni
  57. Hamis-e a "nemzetvesztő" Trefort-idézet?
  58. Arzén baci és a rossz tudomány jelei
  59. 10:23 kampány újratöltve
  60. Nem árt korán kezdeni az áltudományos oktatást!
  61. Mozarttal érik a japán banán
  62. Diszperziós biolumineszcencia, az aura megnyilvánulása
  63. Szkeptikus levelezés Egely Györggyel
  64. A kételkedésről ma a Tilos Rádióban
  65. A rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékokat igényelnek
  66. Ember 2.0
  67. A tudománykommunikáció 5+1 képernyős programja
  68. Ma újból Budapest Science Meetup
  69. Kémiai Nobel-díj 2010: új gyógyszerek és anyagok kémiai alapjaiért
  70. A Vatikánnak nem tetszik az orvosi Nobel-díjas
  71. Fizikai és orvosi Nobel-díjakat osztottak
  72. Svindli termékek és szolgáltatások
  73. Lakner Hugó törölve a Wikipédiáról
  74. Lakner Hugó, a felső triászban élt mérnök
  75. Vitaest a homeopátiáról - beszámoló
  76. A föld-szerű bolygók már a spájzban vannak
  77. GVH büntetés a betelefonálós játék készítőjének
  78. A madár, amelyik elrepült a Holdig és vissza - bizonyos értelemben
  79. Csodagyógyszer ipari erősségű fehérítővel
  80. Örökmozgó a matematikában: hamis a Cantor-tétel?
  81. Vitaest a homeopátiáról
  82. Nem jó kacsának lenni tornádóban
  83. Miért nem érdemes kekeckedni a tudósokkal
  84. Semmi varázslat, csak fizika - Kutatók éjszakája
  85. Szkeptikusok a homeopátiáról az MTV-ben
  86. Egy újabb rákgyógyszert hirdető körlevél az Iwiw-en
  87. Köszönjük a támogatást a 14. Európai Szkeptikus Kongresszus szponzorainak!
  88. I. Kutatói Blog és Weboldal Találkozó holnap - Ott leszünk!
  89. Vágó István az ATV-n a Jam-ben Kuncze Gáborral
  90. És mégsem mozog a Föld!
  91. A Szkeptikus Kongresszus előadói: Simon Singh
  92. A Szkeptikus Kongresszus előadói: Massimo Polidoro
  93. A Szkeptikus Kongresszus előadói: Joe Nickell
  94. A Szkeptikus Kongresszus előadói: Vágó István
  95. A Szkeptikus Kongresszus előadói: Röst Gergely
  96. A Szkeptikus Kongresszus előadói: Cristopher C. French
  97. Levennék a lélegeztetőről a Glasgow Homeopata Kórházat is
  98. A Szkeptikus Kongresszus előadói: Sándor Klára
  99. A Szkeptikus Kongresszus előadói: Michael Heap
  100. A Szkeptikus Kongresszus előadói: Tim Trachet